Etleboro.org
beta

Állatvédők harcolnak az epéjükért tartott medvékért Knában 00:23 - zipp.hu A szóban forgó vállalat Fucsien (Fujian) tartományi medvefarmján jelenleg mintegy 600 állat található, az állatok száma ... Simák Pál: az MKB Bank célja, hogy piacképes legyen 00:19 - zipp.hu A hrportálon szerdán megjelent interjúban az új vezérigazgató elmondta: az MKB Bank 2010. és 2011. évi veszteségeit első... 0. Képviselői fogadóórák 00:19 - dh-online.hu Cmkék: képviselő... ÁNTSZ: negyedév alatt két fiatalnál az energiaital-fogyasztás maradandó következményeit mutatták ki 00:13 - zipp.hu Az ÁNTSZ honlapján szerdán közzétett jelentés szerint az energiaital túladagolásnak 158 esetben nem volt utóhatása, 2 es... Pristina ragaszkodik függetlenségi nyilatkozatának feltüntetéséhez a regionális értekezleteken 23:45 - zipp.hu A Beta belgrádi hrügynökség pristinai kormánykörökből szerzett értesülése szerint Hashim Thaci miniszterelnök kormányána... Ismét tiltakoznak a Hallgatói Hálózat tagjai - Szerda este az ELTE Múzeum körúti épületébe jutottak 23:45 - zipp.hu A Hallgatói Hálózat tagjai Dezső Tamás dékántól kértek engedélyt, hogy hallgatói fórumot tarthassanak az egyetem Gólyavá... Miért növesszünk idén playoff szakállt? 23:44 - dh-online.hu A Medvék ellen a Bikák nyerték a borostaharcot. Aranyhajú gyerekek, mi van máma veletek? - énekelte az újvárosi B-közép ... BL-szerda: a hajrára maradtak a gólok 23:32 - delmagyar.hu A svájci FC Basel hazai környezetben 86. percben szerzett góljával 1-0-ra legyõzte a Bayer München együttesét a labdarúg... Görögország után Ukrajna a következő?! 23:29 - profitline.hu Államcsőd-kockázat alapján csak Görögország előzi meg Ukrajnát - adta hrül az ukrán média a Bloomberg hrügynökség jelent... Előny a Baselnél és a Marseille-nél 23:21 - metropol.hu A játéknap másik találkozóján sokáig úgy tűnt, hogy a francia Olympique Marseille és az olasz Internazionale gyakorlatil... Vegyépszer: téves információkat fogalmaztak meg a cég ellen Romániában 23:14 - profitline.hu Téves információkon alapul a román közlekedési minisztérium keddi sajtóközleménye, amelyben azt közölte, hogy kártértést... Harcba szállt a cserkészlányok ellen 22:58 - mno.hu A cserkészlányok immár száz éve árulják a maguk sütötte süteményeket szerte az Egyesült Államokban. A szervezet nem csup... Öt perc foci után: OM-Inter 1-0 22:56 - delmagyar.hu Labdarúgó Bajnokok Ligája, nyolcaddöntõ, 1. mérkõzés. Marseille, Vélodrome. , , , , . (törökök). Mandanda - Azpilicu... Az éptőipari cégek több mint felének csökkent a bevétele 22:53 - profitline.hu A magyarországi éptőipari cégek 59 százalékánál csökkent, 30 százalékánál nem változott az értékestés nettó árbevétele t... 180 milliárd forintra vár megoldást az Európai Bizottság 22:41 - gazdasagiradio.hu Magas István, a Budapesti Corvinus Egyetem Világgazdasági Tanszékének vezetője azt követően nyilatkozott, hogy az Európa... Táncolj, BKV-parádé! + Videók 22:39 - mno.hu Kokárdát és rózsaszn spot is árultak a BKV szerdai vonulásos tüntetésén, mégsem ez volt a leglátványosabb mozzanata a re... Századvég: a költségvetésben további 100-150 milliárdos tartalékra lehet szükség 22:35 - profitline.hu Kedvező, hogy a kormány már kedden döntött a GDP 0,1 százalékát érintő megtakartásról, de a szabadon felhasználható 250 ... Moszkvai ingatlanmutyi: Már az oroszoknak is büdös az úgy 22:29 - hetivalasz.hu  A magyar állam a Központi Nyomozó Főügyészség gyanúja szerint áron alul szabadult meg az orosz főváros központi helyén ... Még van esély, hogy Magyarország hozzáférjen az unió forrásaihoz 22:23 - profitline.hu A Budapesti Corvinus Egyetem professzora szerint, ha a kormány 2013-ig teljesti azt a mintegy 180 milliárd forintos lefa... Drágán megfizetett a szórakozott a sofõr 22:23 - borsonline.hu 2012.02.22. 14:00 A kapkodás és a figyelmetlenség drága mulatság, legalábbis ezt tapasztalja benzinkutas olvasónk, aki k... Átadták a petciót a Miniszterelnökség képviselőjének a BKV-s szakszervezetek 22:14 - hetivalasz.hu Fotók: Todoroff LázárSchumacher Ferenc, a Közlekedési Érdekvédelmi Körök (KEKSZ) elnöke, Nemes Gábor, a KEKSZ alelnöke é... Öreg, fehér férfiak szavaznak az Oscar-djról 22:14 - mno.hu A jelöltek listáját már mindenki ismeri, a Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia szavazásra jogosult tagjainak pontos ... Csak közvetett veszélyben vannak 22:14 - mno.hu A kohéziós alapból kizárólag környezeti és közlekedési fejlesztések valósthatók meg, gy például szennyvztiszttó, hulladé... Adócsökkentést vett tervbe 22:14 - mno.hu A Timothy Geithner pénzügyminiszter által ismertetett társaságiadóreform-elképzelések ugyanakkor az adóbevételek növelés... Termet foglaltak a hallgatók az ELTE-n 22:12 - dh-online.hu A Hallgatói Hálózat tagjai Dezső Tamás dékántól kértek engedélyt, hogy hallgatói fórumot tarthassanak az egyetem Gólyavá... Jó sportoló, jó tanuló djátadó Vásárhelyen 22:11 - delmagyar.hu Nagy Petra (Hód Úszó/Klauzál) és Sipos Zoltán (HFC/Hód Úszó/Kertvárosi), felsõsök: Szentkereszty Ceclia (Hód Úszó/Bethle... Felejthetõ félidõ: OM-Inter 0-0 - online 22:11 - delmagyar.hu Labdarúgó Bajnokok Ligája, nyolcaddöntõ, 1. mérkõzés. Marseille, Vélodrome. , , , , . (törökök). Mandanda - Azpilicu... Az Európa Tanács is eltélte a holland panaszhonlapot 22:06 - hvg.hu Az Európa Tanács főtitkára felszóltotta szerdán a holland kormányt, hogy "határolódjon el" a Szabadságpárt (PVV) által l... Félelem a húsiparban - elmaradt a béremelés 22:01 - napi.hu A szakszervezet az 2012-es adóváltozások hatályba lépése után két hónappal szerzett tapasztalatait ismertetve azt közölt... romagyilkosság 22:00 - zipp.hu  "A tatárszentgyörgyi gyilkosság évfordulójáról minden évben megemlékezünk" - hangsúlyozták a Balog Zoltán társadalmi fe... 150 milliárdos befagyasztás 21:53 - blikk.hu Az Európai Bizottság eddig példátlan módon ugyanis arról döntött, hogy 495 millió euró (145 milliárd forint) Magyarorszá... Nem házasodik a német államfő 21:53 - blikk.hu Szerelmével, Daniela Schadttal (52) 12 éve él együtt, ám egyikük sem rajong a házasságért. Gauck két évvel ezelőtt kizár... Drágább lesz az utazás és a gyógyszer 21:53 - blikk.hu   A kormány gyors intézkedéseire szükség is lehet: tegnap ugyanis Brüsszel befagyasztott majd 500 millió eurónyi (145 mi... Drámai helyzetben a görög kisvállalatok 21:51 - profitline.hu Görögországban 90 ezer kis- és középvállalat (kkv) szüntette be tevékenységét az elmúlt két évben a válság miatt a kkv-k... Koránégetés: a tüntetők közé lőttek Afganisztánban 21:51 - hvg.hu Folytatódtak szerdán a heves tüntetések Afganisztánban a bagrami amerikai támaszponton történt koránégetés miatt, az inc... Megint bejutottak: fotók az újabb egyetemfoglalásról 21:51 - hvg.hu Valamivel több mint száz egyetemista és oktató jutott be Budapesten az Eötvös Loránd Tudományegyetem bölcsészkarának egy... Kémkedett? Letartóztattak egy észt tisztségviselőt 21:51 - hvg.hu Az észt rendőrség szerdán letartóztatott egy magas rangú biztonsági tisztségviselőt és feleségét, akiket azzal gyanústan... Illatos fogás - Hamistott parfümöt foglaltak le 35 millió forint értékben 21:50 - fmh.hu Cmkék: m7, ... Észt kémeket tartóztattak le 21:44 - metropol.hu A tallinni repülőtéren őrizetbe vett Aleksei és Viktoria Dressen ellen árulás cmén folyik vizsgálat. A férfi az észt kém... XVI. Benedek megnyitotta a böjti időszakot 21:42 - mno.hu A katolikus egyházfő még ezt megelőzően, vatikáni audienciáján többek között arról beszélt, hogy a katolikus egyház fele... Merre tovább a hullámvasúton? OM-Inter 0-0 - online 21:22 - delmagyar.hu Labdarúgó Bajnokok Ligája, nyolcaddöntõ, 1. mérkõzés. Marseille, Vélodrome. , , , , . (törökök). Mandanda - Azpilicu... Vegyépszer: tévesek a cég elleni román álltások 21:21 - hvg.hu Téves információkon alapul a román közlekedési minisztérium keddi sajtóközleménye, amelyben azt közölte, hogy kártértést... Egységesti üzemeit a Volkswagen csoport 21:19 - profitline.hu A német Volkswagen (VW) csoport japán mintára egységesti üzemeit és a gyártási folyamatokat, a terv szerint 2018-ra a Sk... Újabb 240 ezer ember kerülhet utcára Görögországban 21:19 - portfolio.hu Görögországban 90 ezer kis- és középvállalat (kkv) szüntette be tevékenységét az elmúlt két évben a válság miatt a kkv-k... A hentesek sem kaptak béremelést 21:19 - portfolio.hu Az elvárt béremelést, bérkompenzációt a húsipari vállalkozások jelentõs része nem hajtotta végre, illetve nem tudja végr... Mit jelent a brüsszeli támogatások megvonása? 21:19 - portfolio.hu A magyar kormány - az Európai Bizottság döntése értelmében - a kohéziós források 71 százalékát használhatja majd fel. A ... Táncolj, BKV-parádé! + Videó 21:14 - mno.hu Kokárdát és rózsaszn spot is árultak a BKV szerdai vonulásos tüntetésén, mégsem ez volt a leglátványosabb mozzanata a re... Brüsszelben akarnak felszólalni a hallgatók + Videó 21:14 - mno.hu A dékán úgy döntött, a hallgatóknak este 8-ig el kell hagyniuk az ELTE épületét. A hallgatók engedtek a felszóltásnak, b... Hatvanhat fiatalnak okozott bajt 21:14 - mno.hu Az ÁNTSZ honlapján szerdán közzétett jelentés szerint az energiaital túladagolásnak 158 esetben nem volt utóhatása, 2 es... Két év börtön csalás miatt 21:14 - mno.hu A vád szerint a férfi mint a szálltmányozási cég tulajdonosa és ügyvezetője nem fizette ki hitelezőit, tudatosan tévedés...

180 milliárd forintra vár megoldást az Európai Bizottság  gazdasagiradio.hu 22.02, 22:45

Magas István, a Budapesti Corvinus Egyetem Világgazdasági Tanszékének vezetője azt követően nyilatkozott, hogy az Európai Bizottság azt javasolta szerdai döntése alapján, hogy jövő januári hatállyal függesszék fel 495 millió euró - mai árfolyamon 142 milliárd forint - Magyarországnak szánt kohéziós, ...
  • 35 related »
  • Átadták a petíciót a Miniszterelnökség képviselőjének a BKV-s szakszervezetek  hetivalasz.hu 22.02, 22:18

    Átadták a demonstráló közlekedési szakszervezetek a petíciójukat a Miniszterelnökség képviselőjének szerda délután a Parlament előtt, a Kossuth Lajos téren.Fotók: Todoroff LázárSchumacher Ferenc, a Közlekedési Érdekvédelmi Körök (KEKSZ) elnöke, Nemes Gábor, a KEKSZ alelnöke és Gulyás Attila, a Város ...
  • 7 related »
  • Vegyépszer: téves információkat fogalmaztak meg a cég ellen Romániában  profitline.hu 22.02, 23:18

    Téves információkon alapul a román közlekedési minisztérium keddi sajtóközleménye, amelyben azt közölte, hogy kártérítést követel a Vegyépszertől - közölte Seprényi Sándor, a Vegyépszer Hungária Zrt. vezérigazgatója szerdán az MTI-vel. A vezérigazgató a közleményében azt írta: az Evenimentul Zilei ...
  • 4 related »
  • Moszkvai ingatlanmutyi: Már az oroszoknak is büdös az úgy  hetivalasz.hu 22.02, 22:32

    Viktor Vekszelberg nagyvállalkozón kívül mindenki veszített a moszkvai magyar kereskedelmi képviselet adásvételén. A magyar állam a Központi Nyomozó Főügyészség gyanúja szerint áron alul szabadult meg az orosz főváros központi helyén lévő ingatlanától, míg az orosz hivatalosságok most azt feszegetik ...
  • 4 related »
  • BL-szerda: a hajrára maradtak a gólok  delmagyar.hu 22.02, 23:35

    Bázelben és Marseille-ben is a meccs hajrájában szerezte meg a vezetést és a gyõzelmet is a hazai csapat. Az elõny minimális, de elég lehet a továbbjutásra.A svájci FC Basel hazai környezetben 86. percben szerzett góljával 1-0-ra legyõzte a Bayer München együttesét a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolc ...
  • 3 related »
  • napi.hu

    Vegyépszer: téves információkat fogalmaztak meg a cég ellen Romániában  profitline.hu 22.02, 23:18

    Téves információkon alapul a román közlekedési minisztérium keddi sajtóközleménye, amelyben azt közölte, hogy kártérítést követel a Vegyépszertől - közölte Seprényi Sándor, a Vegyépszer Hungária Zrt. vezérigazgatója szerdán az MTI-vel. A vezérigazgató a közleményében azt írta: az Evenimentul Zilei romániai internetes portálon hétfőn jelent meg egy írás a Vegyépszer csődeljárása kapcsán "euró-milliók kisíbolásáról" Romániában, amelyet utána több cikk is követett. A román szaktárca kedden kö ...
    1. Vegyépszer: tévesek a cég elleni román állításokhvg.hu 22.02, 21:25
    2. Cáfolja a román vádakat a Vegyépszernapi.hu 22.02, 20:39
    3. Kártérítést követelnek a Vegyépszertől Romániábanprofitline.hu 22.02, 10:27
    4. Kártérítést követel a Vegyépszertől a román közlekekedési tárcanapi.hu 22.02, 08:43
    5. 4 related »

    BL-szerda: a hajrára maradtak a gólok  delmagyar.hu 22.02, 23:35

    Bázelben és Marseille-ben is a meccs hajrájában szerezte meg a vezetést és a gyõzelmet is a hazai csapat. Az elõny minimális, de elég lehet a továbbjutásra.A svájci FC Basel hazai környezetben 86. percben szerzett góljával 1-0-ra legyõzte a Bayer München együttesét a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntõjének elsõ, szerdai mérkõzésén. A játéknap másik találkozóján sokáig úgy tûnt, hogy a francia Olympique Marseille és az olasz Internazionale gyakorlatilag komoly helyzet nélkül játssza végig a ...
    1. Előny a Baselnél és a Marseille-nélmetropol.hu 22.02, 23:25
    2. Bajnokok Ligája: nehéz feladat előtt az Internazionalevasnepe.hu 22.02, 11:39
    3. Bajnokok Ligája: Nehéz feladat előtt az Internazionaledh-online.hu 22.02, 11:21
    4. 3 related »

    Ismét tiltakoznak a Hallgatói Hálózat tagjai - Szerda este az ELTE Múzeum körúti épületébe jutottak  zipp.hu 22.02, 23:48

    Körülbelül száz egyetemista és oktató jutott be Budapesten az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) bölcsészkarának egyik nagyelőadójába szerda délután, ahol a dékán tiltása ellenére ismét hallgatói fórumot tartottak, egyebek mellett a felsőoktatási keretszámok módosítását sürgetve.A Hallgatói Hálózat tagjai Dezső Tamás dékántól kértek engedélyt, hogy hallgatói fórumot tarthassanak az egyetem Gólyavár nevű szárnyában, de ezt a kérést a dékán elutasította. A hallgatóság ezután az egyetem egyik ter ...
    1. Termet foglaltak a hallgatók az ELTE-ndh-online.hu 22.02, 22:15
    2. Megint bejutottak: fotók az újabb egyetemfoglalásrólhvg.hu 22.02, 21:54
    3. 2 related »

    Görögország után Ukrajna a következő?!  profitline.hu 22.02, 23:32

    Államcsőd-kockázat alapján csak Görögország előzi meg Ukrajnát - adta hírül az ukrán média a Bloomberg hírügynökség jelentésére hivatkozva szerdán. Kijevben azonnal cáfolták a hírt. A Bloomberg jelentése szerint "kétséges, hogy Ukrajna képes lesz-e rendezni idén lejáró 11,9 milliárd dolláros adósságát és valószínűleg csak Görögország előzi meg államcsőd-kockázat alapján Ukrajnát. A hírügynökség szerint "aggasztja a befektetőket, hogy Ukrajna inkább az Oroszországból importált földgáz árának csö ...
    1. A Bloomberg szerint Ukrajna követi Görögországothvg.hu 22.02, 19:05
    2. Kockázat: csak a görögök előzik meg Ukrajnátmno.hu 22.02, 18:01
    3. 2 related »
    gazdasagiradio.hu

    180 milliárd forintra vár megoldást az Európai Bizottság  gazdasagiradio.hu 22.02, 22:45

    Magas István, a Budapesti Corvinus Egyetem Világgazdasági Tanszékének vezetője azt követően nyilatkozott, hogy az Európai Bizottság azt javasolta szerdai döntése alapján, hogy jövő januári hatállyal függesszék fel 495 millió euró - mai árfolyamon 142 milliárd forint - Magyarországnak szánt kohéziós, vagyis felzárkóztatási támogatási összeg folyósítását, mert nem teljesítette deficitcsökkentési kötelezettségeit. Magas István emlékeztetett arra, hogy ezzel a döntéssel az Európai Unió saját hitele ...
    1. Még van esély, hogy Magyarország hozzáférjen az unió forrásaihozprofitline.hu 22.02, 22:27
    2. Csak közvetett veszélyben vannakmno.hu 22.02, 22:17
    3. Még nem mondta ki a végső szót az EUmno.hu 22.02, 21:14
    4. Döntött az EU: majdnem 150 milliárd forintot bukhatunknepszava.hu 22.02, 20:12
    5. Kohéziós pénzek - Még van esély, hogy Magyarország hozzáférjen az unió forrásaihozszon.hu 22.02, 19:18
    6. 35 related »
    hetivalasz.hu

    Átadták a petíciót a Miniszterelnökség képviselőjének a BKV-s szakszervezetek  hetivalasz.hu 22.02, 22:18

    Átadták a demonstráló közlekedési szakszervezetek a petíciójukat a Miniszterelnökség képviselőjének szerda délután a Parlament előtt, a Kossuth Lajos téren.Fotók: Todoroff LázárSchumacher Ferenc, a Közlekedési Érdekvédelmi Körök (KEKSZ) elnöke, Nemes Gábor, a KEKSZ alelnöke és Gulyás Attila, a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének (VTDSZSZ) elnöke Török Kristófnak, a Miniszterelnökség közkapcsolati munkatársának adta át a petíciót. Ebben azt követelik a kormánytól, hogy ...
    1. Nokiás dobozzal, óriáslabdával tüntettek a BKV-sok168ora.hu 22.02, 20:06
    2. BKV-s demonstráció - Átadták a petíciót a Miniszterelnökség képviselőjénekszon.hu 22.02, 19:33
    3. BKV-sztrájk jöhet, ha eredmény nélküli lesz a demonstráció + Videómno.hu 22.02, 17:52
    4. BKV-s demonstráció - Petíciót vittek a Városházára a BKV-szakszervezetekszon.hu 22.02, 17:37
    5. Petíciót vittek a Városházára a BKV-szakszervezeteknepszava.hu 22.02, 17:37
    6. 7 related »
    hetivalasz.hu

    Moszkvai ingatlanmutyi: Már az oroszoknak is büdös az úgy  hetivalasz.hu 22.02, 22:32

    Viktor Vekszelberg nagyvállalkozón kívül mindenki veszített a moszkvai magyar kereskedelmi képviselet adásvételén. A magyar állam a Központi Nyomozó Főügyészség gyanúja szerint áron alul szabadult meg az orosz főváros központi helyén lévő ingatlanától, míg az orosz hivatalosságok most azt feszegetik: ők viszont bőven érték felett fizettek az épületért. Legalábbis ez derül ki a keddi moszkvai sajtóból. Az MTI híradása szerint a Vedomosztyi című napilap kedden azt közölte, csalásra gyanakszik az o ...
    1. Moszkvai ingatlanügy: csaltak az adásvételnél?mno.hu 22.02, 14:33
    2. Csalás a moszkvai kereskedelmi képviseletnéltozsdeforum.hu 22.02, 14:17
    3. Csalást gyanít az orosz belügy a volt magyar kereskedelmi képviselet továbbadása ügyébenszon.hu 22.02, 14:04
    4. Csalásgyanús a moszkvai magyar kereskedelmi képviselet eladásahvg.hu 22.02, 13:34
    5. 4 related »
    napi.hu

    Adócsökkentést vett tervbe  mno.hu 22.02, 22:17

    A társasági adókulcs 35-ről 28 százalékra csökkentését javasolta szerdán ismertetett tervezetében Barack Obama amerikai elnök.A Timothy Geithner pénzügyminiszter által ismertetett társaságiadóreform-elképzelések ugyanakkor az adóbevételek növelésével számolnak, mert megszüntetnének számos – egyebek között az energetikai vállalatoknak nyújtott – adókedvezményt. Ez utóbbi tervezett intézkedés az eddig kivételezett nagyvállalatok részéről várhatóan erős ellenállást és intenzív lobbitevékenységet fo ...
    1. Csökkentenék a társasági adókulcsot - Amerikábannapi.hu 22.02, 21:18
    2. Csökkentenék a társasági adókulcsottozsdeforum.hu 22.02, 21:12
    3. Obama csökkentené a társasági adókulcsothvg.hu 22.02, 20:54
    4. 3 related »

    Öt perc foci után: OM-Inter 1-0  delmagyar.hu 22.02, 22:59

    Egy borzalmas meccs végén öt percnyi focival végül legyûrte az Olympique Marseille az Internazionalét. Az olaszok megérdemelték a vereséget, de az is igaz, valójában a franciák sem érdemeltek gyõzelmet.Labdarúgó Bajnokok Ligája, nyolcaddöntõ, 1. mérkõzés. Marseille, Vélodrome. , , , , . (törökök). Mandanda - Azpilicueta (Fanni, 80.), Diawara, N'Koulou, Morel - Diarra, Cheyrou (Kaboré, 84.) - Amalfitano, Valbuena, A. Ayew - Brandao (J. Ayew, 73.). Didier Deschamps. Júlio Cesar ...
    1. Felejthetõ félidõ: OM-Inter 0-0 - onlinedelmagyar.hu 22.02, 22:14
    2. Merre tovább a hullámvasúton? OM-Inter 0-0 - onlinedelmagyar.hu 22.02, 21:26
    3. 2 related »

    Századvég: a költségvetésben további 100-150 milliárdos tartalékra lehet szükség  profitline.hu 22.02, 22:38

    Kedvező, hogy a kormány már kedden döntött a GDP 0,1 százalékát érintő megtakarításról, de a szabadon felhasználható 250 milliárd forintos költségvetési tartalékot további 100-150 milliárddal kellene növelni ahhoz, hogy az évközben fellépő kockázatokat a hiánycél biztos tartása érdekében a kabinet kezelni tudja - felelte Tóth G. Csaba, a Századvég Gazdaságkutató kutatási igazgató-helyettese az MTI kérdésére. Az államháztartás - helyi önkormányzatok nélkül - januárban 107,3 milliárd forint többl ...
    1. Századvég: további 100-150 milliárdra lehet szükségtozsdeforum.hu 22.02, 19:07
    2. Századvég: technikai okai vannak a jelentős államháztartási többletnekhvg.hu 22.02, 19:05
    3. 2 related »
    napi.hu

    Félelem a húsiparban - elmaradt a béremelés  napi.hu 22.02, 22:04

    Az elvárt béremelést, bérkompenzációt a húsipari vállalkozások jelentős része nem hajtotta végre, illetve nem tudja végrehajtani a szakszervezet működési területén - közölte a Húsipari Dolgozók Szakszervezete (HDSZ).A szakszervezet az 2012-es adóváltozások hatályba lépése után két hónappal szerzett tapasztalatait ismertetve azt közölte, hogy sok munkavállaló nettó bére több ezer forinttal csökkent január 1-jétől. Sok embernek a januári keresete csökkent az előző havihoz képest, miközben év elejé ...
    1. A hentesek sem kaptak béremeléstportfolio.hu 22.02, 21:22
    2. A húsiparban nem hajtották végremno.hu 22.02, 21:14
    3. 2 related »

    Az építőipari cégek több mint felének csökkent a bevétele  profitline.hu 22.02, 22:57

    A magyarországi építőipari cégek 59 százalékánál csökkent, 30 százalékánál nem változott az értékesítés nettó árbevétele tavaly - derül ki az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) 500 céget érintő idei év eleji felméréséből, amelyről szerdán tájékoztatta az MTI-t. Az árbevétel-arányos jövedelmezőség tovább csökkent, a válaszadók 60 százalékánál nem érte el a 2 százalékot, és az idén várhatóan tovább romlik a helyzet. Az elvárt béremelés miatt a válaszadók 80 százaléka az idén ...
    1. Lehet még rosszabb a magyar építőipartozsdeforum.hu 22.02, 15:18

    Táncolj, BKV-parádé! + Videók  mno.hu 22.02, 22:42

    A Régi idők focija zenéjére és párbeszédeire vonultak szerdán a BKV dolgozói a Városházához és a Parlamenthez. Közben nosztalgiazene szólt, és sok duda meg síp, különösen amikor Vitézy Dáviddal találkoztak. Végül lejátszottak egy focimeccset, Borsik János szerint pedig a vállalatnak köszönhető, hogy eljött a tavasz.Kokárdát és rózsaszín sípot is árultak a BKV szerdai vonulásos tüntetésén, mégsem ez volt a leglátványosabb mozzanata a rendezvénynek. A kollektív szerződés megvédéséért szervezett de ...
    1. Táncolj, BKV-parádé! + Videómno.hu 22.02, 21:18

    Az Európa Tanács is elítélte a holland panaszhonlapot  hvg.hu 22.02, 22:09

    Az Európa Tanács főtitkára felszólította szerdán a holland kormányt, hogy "határolódjon el" a Szabadságpárt (PVV) által létesített panaszhonlaptól - jelentette az NRC Handelsblad holland újság portálja. Thorbjorn Jagland szerint a kelet- és közép-európai vendégmunkások elleni panaszokat fogadó honlap általában idegenellenesnek tekinthető. Uri Rosenthal holland külügyminiszterhez intézett levelében azt kérte a kormánytól, hogy nyilvánosan határolódjon el a honlap tartalmától. "Aggódom, mert a h ...
    1. Az ET elhatárolódásra szólította fel a kormánytmno.hu 22.02, 20:12
    blikk.hu

    Drámai helyzetben a görög kisvállalatok  profitline.hu 22.02, 21:54

    Görögországban 90 ezer kis- és középvállalat (kkv) szüntette be tevékenységét az elmúlt két évben a válság miatt a kkv-k szakmai szövetségének szerdán ismertetett adatai szerint. A szervezet úgy látja, az idén további 61 ezer vállalkozás húzhatja le a redőnyt. Ez azt jelenti, hogy további 240 ezer embernek szűnik meg a munkája. A jellemzően 1-49 főt foglalkoztató, még működő vállalatok harmada már eddig is a fizetések csökkentésére, a munkaidő lerövidítésére kényszerült, és tavaly forgalmuk ...
    1. Újabb 240 ezer ember kerülhet utcára Görögországbanportfolio.hu 22.02, 21:22
    2. 90 ezer kkv megszűnése komoly érvágás a görögöknekmno.hu 22.02, 21:14
    3. Felesége mérgezte meg Mátyás királyt?blikk.hu 22.02, 19:54
    4. Rooney nem játszhat az Ajax ellenmetropol.hu 22.02, 18:24
    5. Látogatási tilalom van a szekszárdi szülészetenhvg.hu 22.02, 18:17
    6. 44 related »
    napi.hu

    Készülődik az újabb uniós koki?  napi.hu 22.02, 21:18

    Az Európai Bizottság vizsgálja az új Munka Törvénykönyvét - erősítette meg Andor László, foglalkoztatásért és szociális ügyekért felelős uniós biztos a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének szerdai konferenciáján kérdésre válaszolva.A Bizottság kénytelen volt prioritást adni fordítást illetően azoknak az ügyeknek, amelyek politikai értelemben jobban a reflektorfényben vannak, és amelyek ügyében maga Barroso elnök és valamely alelnökök intenzív levelezésben voltak a magyar kormánnyal - mo ...
    1. "Nehéz lesz kimászni a saját nyugdíjcsapdánkból"napi.hu 22.02, 20:14
    2. Kósa: semmilyen körülményre nem volt tekintettel a bizottságprofitline.hu 22.02, 18:46
    3. Kovács: Rossz döntést hozott Andormno.hu 22.02, 18:41
    4. 495 millió eurós befagyasztás - "Nem véletlen Andor László magatartása"hetivalasz.hu 22.02, 18:11
    5. Átértékelnék a nyugdíjak szerepéttozsdeforum.hu 22.02, 17:14
    6. 22 related »

    Mínuszban zárt Nyugat-Európa  profitline.hu 22.02, 20:56

    Estek a szerdai kereskedésben az irányadó nyugat-európai részvénypiacok, miután a vártnál gyengébb makrogazdasági adatok rontották a befektetői hangulatot. A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója előzetes adat szerint 1.077,47 ponton zárt, 0,70 százalékos visszalépéssel az előző napi záróértékhez képest. A londoni értéktőzsde irányadó mutatója, az FTSE-100 11,40 pontos, 0,19 százalékos csökkenéssel 5.916,80 ponton zárt. A frankfurti DAX-30 64,38 pontos, ...
    1. Visszaesés Nyugat-Európábantozsdeforum.hu 22.02, 18:03
    2. Javult a kínai feldolgozóipar teljesítménye, de még mindig zsugorodikprofitline.hu 22.02, 12:44
    3. Csökkent az eurozónás BMItozsdeforum.hu 22.02, 11:53
    4. Mínuszba fordult Európa a kedvezőtlen makroadat nyománprofitline.hu 22.02, 11:47
    5. Váratlanul csökkent az euróövezeti kompozit BMI februárbanprofitline.hu 22.02, 11:47
    6. 13 related »
    napi.hu

    150 milliárdos befagyasztás  blikk.hu 22.02, 21:57

    Budapest - Bekövetkezett, amitől tartottunk, újabb kokit kapott a magyar kormány Brüsszeltől tegnap. Ez a pofon azonban a korábbiaktól eltérően mindannyiunknak fájhat.Az Európai Bizottság eddig példátlan módon ugyanis arról döntött, hogy 495 millió euró (145 milliárd forint) Magyarországnak járó támogatás befagyasztását javasolja az uniós pénzügyminiszterek tanácsának. Az indok: a kormány nem tett megfelelő lépéseket a költségvetési hiány csökkentésére. A pénzügyminiszterek március közepén a p ...
    1. Mit jelent a brüsszeli támogatások megvonása?portfolio.hu 22.02, 21:22
    2. Mit is jelent a brüsszeli támogatások megvonása?napi.hu 22.02, 19:22
    3. Andor az EU-szavazásról: Nyilvános lesz a véleménye, ha másé isvilaggazdasag.hu 22.02, 14:57
    4. Kiakadt az ellenzék az EB-javaslatonhvg.hu 22.02, 14:02
    5. Elzárt pénzcsapok - Mennyit veszítünk a gyakorlatban?vilaggazdasag.hu 22.02, 13:57
    6. 10 related »

    289 fölé gyengült az euró  hvg.hu 22.02, 19:05

    A forint gyengült szerda kora estére az euróhoz és a frankhoz képest a délutáni jegyzéshez viszonyítva a bankközi devizapiacon. Röviddel 18 óra előtt 289,40 forinton, délután négykor 288,42 forinton, míg reggel 286,59 forinton állt a közös pénz. Kedden késő este 285,90 forintot ért az euró, amely így 1,02  százalékkal erősödött szerda kora estére. A svájci frank röviddel 18 óra után 239,41 forintot ért, délután négykor 238,98 forint, míg szerdán reggel 237,28 forint volt az árfolyama. A dollár ...
    1. Némileg gyengült a forintmno.hu 22.02, 17:16
    2. Gyengült kissé a forint szerdántozsdeforum.hu 22.02, 16:55
    3. Csökken a BUXhvg.hu 22.02, 15:02
    4. Mínuszba fordult a BUXhvg.hu 22.02, 12:48
    5. 286 forinton is járt az eurómno.hu 22.02, 11:05
    6. 10 related »

    Szexpartik: több mint 24 órás kihallgatáson van túl Strauss-Kahn  hvg.hu 22.02, 20:06

    Több mint 24 órás kihallgatása után szerda este szabadon távozhat Dominique Strauss-Kahn, a Nemzetközi Valutalap volt vezérigazgatója az észak-franciaországi Lille ügyészségéről, ahol egy prostitúciós hálózat ügyében indított nyomozás keretében előző nap őrizetbe vették - közölték rendőrségi források. A vizsgálóbírók várhatóan majd egy későbbi időpontban ismét berendelik a volt politikus-közgazdászt az esetleges vádemelés ügyében. Lille csendőrlaktanyája előtt este 6 órakor tucatnyi rendőrmotor ...
    1. 24 órán át faggatták DSK-t az ügyészségenmno.hu 22.02, 19:43
    2. Szabadon távozhat a volt IMF-vezérmetropol.hu 22.02, 19:15
    3. DSK - Szabadon távozhat a volt IMF-vezér, esetleges vádemelés későbbi időpontbanszon.hu 22.02, 19:14
    4. Szabadon távozhat Strauss-Kahndh-online.hu 22.02, 19:13
    5. Meghosszabbították Strauss-Kahn fogva tartásátdh-online.hu 22.02, 08:27
    6. 9 related »
    szon.hu

    Brüsszelben akarnak felszólalni a hallgatók + Videó  mno.hu 22.02, 21:18

    Újabb demonstrációt tartott a fővárosban a Hallgatói Hálózat. Csakúgy, mint a múlt héten, most is engedély nélkül foglalták el az ELTE egyik előadótermét.A dékán úgy döntött, a hallgatóknak este 8-ig el kell hagyniuk az ELTE épületét. A hallgatók engedtek a felszólításnak, bár sokuk szívesen maradt volna. ...
    1. Gyakorlatból jeles + Videómno.hu 22.02, 21:18
    2. Koalíciós válság fenyeget Izraelbenhvg.hu 22.02, 21:06
    3. Újra termet foglaltak a diákoknepszava.hu 22.02, 20:14
    4. Fél órát kaptak a diákok, hogy elhagyják a helyiséget + Videómno.hu 22.02, 18:41
    5. Felvételi 2012: kérdések és válaszokszon.hu 22.02, 14:19
    6. 5 related »
    blikk.hu

    Ittasan karambolozott egy fideszes képviselő  fmh.hu 22.02, 20:44

    A balesetet szenvedő képviselő - aki egyben Fehérgyarmat polgármestere is - a történtekről írva azt is megemlítette, hogy aznap reggel csúszós úton vezetett, amikor az M30-as autópályán a saját autójával a szalagkorlátnak ütközött. "Bár személyi sérülés nem történt, a rendőrséget az esetről magam értesítettem, kiérkezésük után pedig - lemondva mentelmi jogomról - azonnal és önként vállaltam az alkoholszonda megfújását, majd a vérvételt, amely alkoholfogyasztást jelzett" - áll az MTI-hez eljutta ...
    1. Ittasan karambolozott egy Fideszes képviselődh-online.hu 22.02, 20:32
    2. Alkoholos állapotban ütközött szalagkorlátnak egy fideszes polgármesterhvg.hu 22.02, 18:45
    3. A képviselő vállalja a következményeketmno.hu 22.02, 18:41
    4. Szalagkorlátnak ütközött egy fideszes politikus - alkohol volt a vérébendelmagyar.hu 22.02, 18:20
    5. Ittasan vezetett a fideszes képviselőblikk.hu 22.02, 18:19
    6. 5 related »
    napi.hu

    Március 5-én lesz álláspontjuk  mno.hu 22.02, 20:39

    A Magyar Bankszövetség még nem alakította ki álláspontját a módosító indítványokról.A Magyar Bankszövetség elnöksége március 5-én hoz döntést arról, milyen álláspontot képviseljen azokkal a módosító javaslatokkal kapcsolatban, amelyeket Rogán Antal fideszes képviselő, a parlament gazdasági bizottságának elnöke adott be az árfolyamgát új rendszeréről szóló törvényjavaslathoz – közölte a bankszövetség szerdán. ...
    1. A bankszövetség még nem alakította ki álláspontját az új árfolyamgáthoz beadott javaslatokrólhetivalasz.hu 22.02, 20:07
    2. Március 5-én foglal állást a Bankszövetség Rogán javaslatairólportfolio.hu 22.02, 19:52
    3. Még nem tudja a Bankszövetség, mit mondjon Rogán javaslatárahvg.hu 22.02, 19:40
    4. Árfolyamgát: A jenhitelesek jobban járhatnaknapi.hu 22.02, 15:26
    5. Új árfolyamgát: ma tárgyalnak a bankok a fideszes javaslatokrólportfolio.hu 22.02, 08:29
    6. 5 related »

    A tűz miatt vetette ki magát a másodikról egy férfi  hvg.hu 22.02, 19:52

    Tűz ütött ki szerdán Székesfehérváron, a Köfém-lakótelep egyik panelházában; a lángok elől menekülve egy 35 éves férfi kiugrott a második emeleti lakás ablakán és súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett - közölte a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. A férfi még a tűzoltók megérkezése előtt ugrott ki az ablakon. A mentők fél órán át küzdöttek a férfi életéért, majd a sérültet kórházba szállították. A lángok megfékezésén 22 tűzoltó dolgozott három fecskendővel, egy szállítóautóval ...
    1. Nem várta meg a tûzoltókat, kiugrott az ablakondelmagyar.hu 22.02, 19:41
    2. Átalakult a szakképzés, de tanműhelyek kerülhetnek veszélybefmh.hu 22.02, 16:47
    3. Halálos lakástűz Fehércsurgónmno.hu 22.02, 14:38
    4. Idős asszony égett benn egy lakásban a fehérvárcsurgói kastélynáldh-online.hu 22.02, 12:10
    5. 4 related »

    Gáláztak! Pick Szeged-Tatabánya 28-17  delmagyar.hu 22.02, 19:41

    Remek játékkal és Tatai bravúrjaival verte a Pick Szeged a Tatabányát a férfi kézilabda-bajnokságban.Férfi kézilabda NB I. Szeged, újszegedi sportcsarnok, 2000 nézõ. Vezette: Nagy F., Túróczy. : TATAI - PRODANOVICS 8 (3), Pribanic 1, BAJORHEGYI 1, Czina, BEOCSANIN 5, Vadkerti 2. : Mikler, Tóth M. (kapusok), SULC 5, ANCSIN 4, Zubai 1, Nagy N. 1.  : Skaliczki László. : Szente - Harsányi 1, DIAZ 3, Dénes, Pordán, LELE 10 (4), Kanyó Á. 1. Bartucz (kapus), Hud 1, Szabó Gy., Rédei, Iváncsik Á., G ...
    1. Közte tíz! Pick-Tatabánya (45. perc) 22-12delmagyar.hu 22.02, 19:27
    2. Tatai a fõszerepben: Pick-Tatabánya (félidõ) 13-7delmagyar.hu 22.02, 18:52
    3. Elkezdték: Pick Szeged-Tatabánya (15. perc) 6-3delmagyar.hu 22.02, 18:33
    4. Elkezdték: Pick Szeged-Tatabánya online 18 órátóldelmagyar.hu 22.02, 18:20
    5. 4 related »

    Koránégetés: a tüntetők közé lőttek Afganisztánban  hvg.hu 22.02, 21:54

    Folytatódtak szerdán a heves tüntetések Afganisztánban a bagrami amerikai támaszponton történt koránégetés miatt, az incidensekben egyes források szerint heten, mások szerint kilencen vesztették életüket, míg több tucatnyian megsebesültek. A fővároson, Kabulon kívül Dzsalálábádban és Parvan tartományban több ezren vonultak utcára, a pakisztáni Karacsiban pedig rokonszenvtüntetésre gyűltek össze az emberek. Az afgán fővárosban két helyszínen, a parlament mellett és az amerikai katonák támaszpont ...
    1. CNN: a szélsőségesek üzenetváltásai miatt égettek koránokat az amerikaiak Afganisztánbanszon.hu 22.02, 08:30
    2. Követ dobált és halált kiáltott a feldühödött tömegmno.hu 22.02, 07:29
    3. Korán-égetés Afganisztánbannepszava.hu 22.02, 06:05
    4. 3 related »

    XVI. Benedek megnyitotta a böjti időszakot  mno.hu 22.02, 21:46

    Hamvazószerda alkalmából ünnepi istentiszteleten vett részt XVI. Benedek pápa a római Aventinus dombon lévő Santa Sabina-bazilikában, ezzel megnyitva a húsvét előtti böjti időszakot.A katolikus egyházfő még ezt megelőzően, vatikáni audienciáján többek között arról beszélt, hogy a katolikus egyház felett az „egoizmus, a meg nem értés és az árulás felhői” gyülekeznek. Az „árulással” kapcsolatos üzenetet egyes megfigyelők úgy értelmezték, hogy szavaival XVI. Benedek többek között azokra az egyházon ...
    1. A pápa megnyitotta a böjti időszakotdh-online.hu 22.02, 20:47
    2. XVI. Benedek pápa megnyitotta a böjti időszakotmetropol.hu 22.02, 20:41
    3. Kezdődik a húsvétra felkészítő negyvennapos böjtdemokrata.hu 22.02, 08:31
    4. 3 related »
    szon.hu

    Elfogták a 21 éves fenyegetőzőt  mno.hu 22.02, 19:11

    Elfogtak egy 21 éves férfit, aki a gyanú szerint február 9-én e-mailben azzal fenyegetőzött, hogy robbantást hajt végre a debreceni nagyállomáson; a két nappal későbbi hasonló, telefonos fenyegetés 16 éves hajdúhadházi gyanúsítottját órák alatt elfogták – közölte a rendőrség szerdán az MTI-vel.A február 9-i, robbantással fenyegető e-mail a Hajdú-Bihari Napló szerkesztőségébe érkezett. A nagyállomást körülbelül 170 utasnak és 110 dolgozónak, a buszpályaudvart pedig mintegy 400 utasnak és 40 do ...
    1. Jó viccnek tartották a bombafenyegetéstszon.hu 22.02, 17:37
    2. Robbantásal fenyegetőzött, elfogtákfmh.hu 22.02, 16:00
    3. Elfogták a debreceni robbantással fenyegetőző férfitszon.hu 22.02, 15:46
    4. 3 related »
    blikk.hu

    Drágább lesz az utazás és a gyógyszer  blikk.hu 22.02, 21:57

    Budapest - Nincs még vége a drágulásnak: ismét a nadrágszíj meghúzására készül a kormány. A Magyar Közlöny keddi számából kiderül: az Orbán Viktor miniszterelnök jegyezte kormányhatározat több mi­nisztert is felszólít, hogy tegyen javaslatot költségcsökkentésekre.  A kormány gyors intézkedéseire szükség is lehet: tegnap ugyanis Brüsszel befagyasztott majd 500 millió eurónyi (145 milliárd forint) fejlesztési pénzt, hogy ezzel kényszerítse Magyarországot a 3 százalékos költségvetési hiány tart ...
    1. Idén 100 milliárdot kell megtakarítania a kormánynakumdsz.uz.ua 22.02, 07:26
    2. Elemző: idén 100 milliárdos kiigazításra lehet szükségprofitline.hu 22.02, 06:24
    3. 2 related »

    Egységesíti üzemeit a Volkswagen csoport  profitline.hu 22.02, 21:23

    A német Volkswagen (VW) csoport japán mintára egységesíti üzemeit és a gyártási folyamatokat, a terv szerint 2018-ra a Skodától az Audiig a cég összes márkájának valamennyi modelljét világszerte ugyanolyan üzemekben gyártják majd. Az uniformizált üzemek révén rugalmasabban lehet alkalmazkodni a piachoz, könnyebb átállni az egyik modell gyártásáról a másikra és lerövidül az új modellek piaci bevezetése. A meglévő üzemek átalakítása költséges, de hosszabb távon azért is megéri, mert az újabb gyár ...
    1. Japán mintára egységesíti üzemeit a VWtozsdeforum.hu 22.02, 20:59
    2. Egységesíti üzemeit a német óriásmno.hu 22.02, 19:43
    3. 2 related »
    napi.hu

    Megalakult a versenyszféra konzultációs fóruma  profitline.hu 22.02, 20:51

    A munka világát érintő kérdések egyeztetésére megalakult a versenyszférában a kormány, a munkaadói és a munkavállalói szervezetek képviselőit tömörítő állandó konzultációs fórum szerdán Budapesten. A Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) létrehozásáról, ügyrendjéről szóló megállapodást Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár, Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) főtitkára, Rolek Ferenc, a Munkaadók és Gyáriparosok Or ...
    1. Létrejött a párbeszéd új formájamno.hu 22.02, 16:15
    2. Megalakult a versenyszféra érdekegyeztető testületenapi.hu 22.02, 13:56
    3. 2 related »

    Nem kezdte ki az erőszak a jemeni elnökválasztást  hvg.hu 22.02, 20:50

    Hatvan százaléknál nagyobb arányú volt a részvétel a jemeni elnökválasztáson a szerdán ismertté vált adatok szerint, dacára a déli szeparatista és északi ellenzéki erők bojkottfelhívásainak - közölte a helyi választási bizottságok egyik tagja az AFP hírügynökséggel. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa szerdán üdvözölte választások összességében békés lebonyolítását és a "biztató" részvételt. Több mint 12 millió szavazó járulhatott az urnákhoz kedden, hogy az egyetlen indulóra, Abed Rabbo Manszúr Hádi je ...
    1. Kudarcot vallott az ellenzékmno.hu 22.02, 12:28
    2. Több mint 60 százalékos részvétel a jemeni elnökválasztásonmetropol.hu 22.02, 12:24
    3. 2 related »

    Nyáron dől el, kivégzik-e a 83 éves Hoszni Mubarakot  hvg.hu 22.02, 20:06

    Június 2-án hirdetnek ítéletet a Mubarak-perben - jelentette be szerdán a volt egyiptomi elnök elleni eljárást lefolytató kairói bíróság elnöke. A 83 éves Hoszni Mubarakot azzal vádolják, hogy a rendszere védelmében felhatalmazást adott a hadseregnek  éles lőszer használatára a békés tüntetők ellen, de korrupcióval is gyanúsítják. Az ügyészség halálbüntetést kért rá, a védők a felmentéséért folyamodtak. A volt elnök nem kívánt felszólalni a maga védelmében a meghallgatások utolsó napján. "Ninc ...
    1. Nyáron lehet ítéletmno.hu 22.02, 19:58
    2. Június 2-án hirdetnek ítéletet a Mubarak-perbenmetropol.hu 22.02, 19:45
    3. 2 related »
    blikk.hu

    Előzetesben a Veszprém megyei kettős gyilkossággal gyanúsított kínai férfi  szon.hu 22.02, 19:48

    Veszprém, 2012. február 22., szerda (MTI) – Előzetes letartóztatásba helyezte a Veszprémi Városi Bíróság azt a kínai férfit, akit a megyében 2001-ben elkövetett kettős gyilkossággal gyanúsítanak – közölte a megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője szerdán az MTI-vel. Kómár Viktória elmondta: Csu Liang-pinget az osztrák rendőrök fogták el egy reptéri rutinellenőrzés során. A férfi ellen nemzetközi körözés volt érvényben, társát még keresik. A sajtószóvivő hozzátette, hogy a kínai férfit külön ...
    1. Előzetesben a kettős gyilkossággal gyanúsított kínai férfihvg.hu 22.02, 19:03
    2. Tizenegy év után fogták el a gyilkostblikk.hu 22.02, 16:42
    3. 2 related »

    Jelentős földgázmezőre bukkantak  mno.hu 22.02, 19:43

    Jelentős földgázmezőre bukkant a Fekete-tenger Neptun talapzatában az ExxonMobil és az osztrák OMV csoporthoz tartozó román Petrom – közölte szerdán az OMV. A román felségvizeken talált földgázlelet az OMV történetében a legnagyobb lehet – mondta az OMV vezérigazgatója.Gerhard Roiss tájékoztatása szerint az előzetes becslések arra utalnak, hogy a Neptun 42–84 milliárd köbméter földgázt rejt magában. A vezérigazgató elmondta: konzultálni fognak a következő lépésekről az ExxonMobil illetékeseivel ...
    1. Földgázmezőre bukkant az OMV-leánytozsdeforum.hu 22.02, 19:10
    2. Földgázt találtak a Fekete-tengernélhvg.hu 22.02, 19:05
    3. 2 related »

    A nap vesztese a Mol és az OTP részvénye volt  hvg.hu 22.02, 19:05

    A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 136,92 pontos, 0,71 százalékos csökkenéssel, 19.055,70 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 7,03 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével csökkentek az előző napi záráshoz képest, a nap vesztese a magyar olajpapír és az OTP részvénye volt. Alacsony fogalom mellett az oldalazás volt a jellemző a budapesti börzére - mondta Mezei Ákos, a Buda-Cash Brókerház üzletkötője a szerdai tőzsdezárást követően. Szerinte a ma ...
    1. Szerény pluszban nyitott a BUXhvg.hu 22.02, 09:18
    2. Elmaradt az optimizmusmagyarhirlap.hu 22.02, 04:03
    3. 2 related »

    Kémkedett? Letartóztattak egy észt tisztségviselőt  hvg.hu 22.02, 21:54

    Az észt rendőrség szerdán letartóztatott egy magas rangú biztonsági tisztségviselőt és feleségét, akiket azzal gyanúsítanak, hogy Oroszországnak kémkedtek. A tallinni repülőtéren őrizetbe vett Aleksei és Viktoria Dressen ellen árulás címén folyik vizsgálat. A férfi az észt kém- és terrorizmuselhárítás tagja volt, és állítólag már évek óta információval látta el az orosz hírszerzést. A párnál elfogásuk pillanatában államtitkokat tartalmazó dokumentumokat találtak. Ez az utóbbi évek második kémbo ...
    1. Észt kémeket tartóztattak lemetropol.hu 22.02, 21:47

    Szakértő: nincs veszélyben a kkv-szektor az EB döntése nyomán  hvg.hu 22.02, 20:08

    Az Európai Bizottság javaslata, amely szerint jövő januári hatállyal 495 millió euró kohéziós támogatás kifizetését függesztené fel az Európai Unió Magyarország számára, alapvetően nem érinti a kis- és középvállalkozói (kkv) szektort - közölte egy fejlesztési szakértői iroda szerdán az MTI-vel. A Kohéziós Alapból kizárólag környezeti és közlekedési fejlesztések valósíthatók meg. Így például szennyvíztisztító, hulladékfeldolgozó projektek, valamint különböző közlekedésfejlesztési, útépítési proj ...
    1. Szakértõ: nem valószínû, hogy felfüggesztik a kohéziós pénzek folyósításátdelmagyar.hu 22.02, 17:00

    Costa Concordia: újabb vádemelések  mno.hu 22.02, 19:58

    Az olasz ügyészség a január 13-án zátonyra futott Costa Concordia négy tisztje és a Costa Crociere hajótársaság három vezető beosztású tagja ellen is vádat emelt, miközben újabb nyolc áldozat holtesttét találták meg a hajóroncson.Szerda délelőtt és délután is négy-négy holttestet találtak a Giglio szigetének partjainál az oldalán fekvő hajótestben. A viharos időjárás miatt az áldozatok közül csak hármat tudtak partra vinni. Közöttük van a több mint egy hónapja történt szerencsétlenség legfia ...
    1. Óceánjáró - Már kilenc személy ellen emeltek vádat, további nyolc holttestet találtakszon.hu 22.02, 19:53

    Mesterlövészt vetettek be Kisvárdán  mno.hu 22.02, 19:47

    Gázpalack robbant fel egy melléképületben keletkezett tűzben szerda délután Kisvárdán; a detonáció nem okozott személyi sérülést – közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtószóvivője az MTI-vel.Az észak-szabolcsi városban egy 24 négyzetméteres melléképület gyulladt ki, ahol több gázpalack is volt – mondta Takács Judit. A szóvivő tájékoztatása szerint a riasztott tűzoltók kiérkezésekor az épület már teljes terjedelmében égett, a lángok átterjedtek egy 25 négy ...
    1. Gázpalack robbant Kisvárdánfmh.hu 22.02, 16:00

    Elemzők: nem kell tartani az uniós források befagyasztásától, ha lesz IMF/EU-megállapodás  profitline.hu 22.02, 18:46

    Amennyiben megállapodás születik a magyar kormány, illetve az Európai Unió és az Nemzetközi Valutaalap (IMF) között, akkor az abban felvázolt gazdasági pálya megfelel majd a túlzottdeficit-eljáráslezárásához szükséges feltételeknek, így ebben az esetben nem kell tartani attól, hogy Brüsszel ténylegesen is felfüggeszti 2013 elejétől a kohéziós támogatások folyósítását - vélték az MTI által megkérdezett elemzők szerdán. Gárgyán Eszter, a Citibank elemzője elmondta: a január 1-i időpont kellően t ...
    1. „Ez fenyegetés, amit végül nem fognak beváltani”mno.hu 22.02, 17:52
    2. Az IMF megállapodással elkerülhető a büntetészalaihirlap.hu 22.02, 17:31
    3. Elemzõ: Az IMF segítségével "úszhatjuk meg" a pénzcsap elzárásátvilaggazdasag.hu 22.02, 17:08
    4. Fenyegetésként értékelik az EB javaslatát az elemzőkhvg.hu 22.02, 16:55
    5. 4 related »
    a5.hu

    A General Motors lehet a Peugeot-Citroen új stratégiai partnere  a5.hu 22.02, 18:21

    Stratégiai partnerségrõl kezdett tárgyalásokat a francia PSA Peugeot Citroen a világ elsõszámú autógyártójával, az amerikai General Motors-szal - erõsítette meg a lapértesülést a francia munkaügyi miniszter."A cégcsoport elnöke tegnap este tájékoztatott a stratégiai partnerséget illetõen megkezdõdött tárgyalásokról és azt mondta, hogy ez jó hír a csoport számára" - fogalmazott Xavier Bertrand munkaügyi miniszter az Europe 1 kereskedelmi rádióban. A miniszter szerint Philippe Varin, a PSA elnök ...
    1. Partnerségről kezdett tárgyalást a PSA és a GMautopro.hu 22.02, 16:44
    2. Nagy összefogás készülmno.hu 22.02, 15:42
    3. Együttműködésről tárgyal a PSA és a General Motorsprofitline.hu 22.02, 14:45
    4. "Stratégiai partnerségről" tárgyal a Peugeot és a General Motorsszon.hu 22.02, 13:36
    5. 4 related »
    blikk.hu

    Buenos Airesben 49-en haltak meg vasúti szerencsétlenségben  metropol.hu 22.02, 18:49

    Az argentin rendőrség bejelentette, hogy 49-en vesztették életüket szerdán a Buenos Aires-i vasúti szerencsétlenségben, amely helyi idő szerint a reggel nyolc óra körül történt.A kórházba szállított sérültek több mint 550-en vannak, néhányan súlyos állapotban. Az áldozatok között egy gyerek is van - közölte egy szóvivő a baleset helyszínén, az Once pályaudvaron tartott sajtótájékoztatón. Az elővárosi ingázóktól zsúfolt szerelvény a közlekedési miniszter szerint 26 kilométeres óránkénti sebességg ...
    1. Félszáz halott egy Buenos Aires-i pályaudvaronblikk.hu 22.02, 18:19
    2. Nagy baleset volt a fővárosban + Képekmno.hu 22.02, 17:52
    3. Belerohant egy vonat az állomásba Buenos Airesbenhvg.hu 22.02, 16:55
    4. 3 related »
    hetivalasz.hu

    Időszerűvé vált a dokumentum felülvizsgálata  mno.hu 22.02, 18:41

    Az új nemzeti biztonsági stratégia több tekintetben folyamatosságot mutat a 2004-es előzővel, egyúttal épít a releváns nemzetközi szervezetek, valamint a Magyarországhoz hasonló méretű és adottságú szövetséges országok vonatkozó dokumentumaira is – közölte a Külügyminisztérium sajtófőosztálya szerdán az MTI-vel.A tárca közleményében arról is tájékoztatott, hogy a stratégia kidolgozását a Külügyminisztérium végezte, s a teljes kormányzati szektor mellett bevonta a mértékadó politikai és szakmai s ...
    1. Külügyminisztérium: az új nemzetbiztonsági stratégia több szervezet és ország dokumentumaira építszon.hu 22.02, 18:26
    2. Elfogadta a kormány Magyarország nemzeti biztonsági stratégiájátdemokrata.hu 22.02, 09:50
    3. Elfogadta a kormány a nemzetbiztonsági stratégiáthetivalasz.hu 22.02, 09:08
    4. 3 related »
    napi.hu

    Kommunikációval javítja az országimázst a kormány  napi.hu 22.02, 18:26

    A kabinet a külföldön jól ismert kommunikációs eszközökkel is kénytelen helyreállítani az ország iránti bizalmat és a hiteles tájékoztatást - mondta Kovács Zoltán kormányzati kommunikációs államtitkár.Kovács Zoltán ezt a szocialista Török Zsolt közleményére reagálva mondta az MTI-nek. Az MSZP szóvivője kommünikéjében azt írta: a kormány 1,2 milliárd forinttal növeli a kormányzati kommunikációra költhető összeget, ami azt jelzi, hogy "már nem maradt más Orbán Viktor kezében, mint a propaganda". ...
    1. Az MSZP-nek semmi sem drágamno.hu 22.02, 15:21
    2. A kormány kommunikációs eszközökkel is javítaná a bizalmatvilaggazdasag.hu 22.02, 14:21
    3. Kovácsot faggatta az Euronewsmagyarhirlap.hu 22.02, 03:59
    4. 3 related »

    Jól zárta a tavalyi évet a német építőipar  profitline.hu 22.02, 18:17

    A forgalom és a rendelésállomány erős növekedésével zárta a tavalyi évet a német építőipar: a forgalom 12,5 százalékkal 93,4 milliárd euróra nőtt, a megrendelések 4 százalékkal növekedtek. A növekedés azonban szinte kizárólag a magasépítési ágazat teljesítményének gyarapodásából adódott, a mélyépítésben 0,6 százalékkal esett a kereslet. A vizsgálatba csak a legalább húsz fős építőipari cégeket vonták be. Ezekben a cégekben az alkalmazottak száma éves összevetésben 2,6 százalékkal, 734 ezerr ...
    1. Erős növekedés a német építőiparbantozsdeforum.hu 22.02, 15:56
    2. Csúcsra járt az építőiparmno.hu 22.02, 15:42
    3. Jó éve volt a német építőiparnakhvg.hu 22.02, 15:02
    4. 3 related »

    Bundabotrány - Az MLSZ felmentette Aczél Zoltánt  szon.hu 22.02, 18:03

    Budapest, 2012. február 22., szerda (MTI) – A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fellebbviteli bizottsága szerdán elévülés okán felmentette Aczél Zoltánt, akit a fegyelmi bizottság tavaly decemberben függesztett fel a munkavégzés alól azt követően, hogy a trénerrel szemben még a Siófok vezetőedzőjeként kötelességszegés és vesztegetés gyanúja merült fel. A felmentés oka, hogy – a sportfegyelmi felelősségről szóló kormányrendelet alapján – nem indítható sportfegyelmi eljárás abban az esetben, ha a ...
    1. Bundabotrány - Felmentették Aczéltvasnepe.hu 22.02, 17:37
    2. Aczél Zoltánt felmntette az MLSZmetropol.hu 22.02, 17:29
    3. 2 related »

    Faképnél hagyják a bankok a középosztályt - figyelmeztet az elemzõ  portfolio.hu 22.02, 18:35

    Míg a válság elõtt túl könnyû, most már túl nehéz a középosztály számára hitelhez jutni. A pénzügyi reform keretében a bankok szabályozása túlzottá vált, emiatt pedig sokan kiszorultak a hitelezési rendszerbõl, ami gyengíti a fogyasztást, és ezzel a gazdasági növekedést - figyelmeztetett a neves elemzõ, Meredith Whitney a CNBC-n. Az amerikai pénzügyi intézmények mûködését szigorító Dodd-Frank Act pénzügyi reform kiszorítja a középosztályba tartozó fogyasztókat a bankrendszerbõl - mondta a ...
    1. Faképnél hagyják a bankok a közép-osztályt - figyelmeztet az elemzõportfolio.hu 22.02, 17:46

    Galéria: Tüntetnek a BKV-sok  hvg.hu 22.02, 18:17

    Tüntetnek a BKV szakszervezeti szövetségei Budapesten, a Blaha Lujza téren gyűltek össze a demonstrálók, innen a Főpolgármesteri Hivatalhoz mennek, majd a Parlament előtt is tüntetni fognak. Petíciójukat Tarlós István főpolgármester helyett Vitézy Dávidnak, a BKK vezérigazgatójának adták át és Orbán Viktor kormányfőnek is adnának egyet. ...
    1. Brüsszelben kialudhat a görögtűz?naplo-online.hu 22.02, 07:51
    szon.hu

    Kósa: több mint tucatnyi elnökségi ülésen tárgyaltunk már a 2014-es képviselőjelöltekről  szon.hu 22.02, 18:03

    Budapest, 2012. február 22., szerda (MTI) – A Fidesz elnöksége több mint egy tucat ülésén tanácskozott eddig a pártnak a 2014-es választáson lehetséges országgyűlési képviselőjelöltjeiről, és még számtalan ülésen foglalkozik majd ezzel a kérdéssel – közölte Kósa Lajos szerdai sajtótájékoztatóján. A Fidesz ügyvezető alelnöke az MTI kérdésére válaszolva azt mondta: amióta kiderült, hány egyéni választókerület lesz a 2014-es országgyűlési választáson, minden párt foglalkozik azzal, hogy hol kiket ...
    1. Kósa: nem most tárgyaltunk először a 2014-es jelöltekrőlhvg.hu 22.02, 17:56